You can see where our members are planning to perform the HumanTurn / one – hour – turn on the map below.
Our registered members:
547
Visszajelzés:
Milyen különös folyamat megy végbe 1 óra alatt! Tisztulás, szembesülés, fájdalom, bánat, öröm, felismerés, megértés, hiány, gazdagság, szépség, jóság, igazság.
Hálásan köszönöm az alkotóknak a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben. 💗 Nekem mostantól május 23. a kapcsolódás ünnepnapja lesz. HÁLA 🙏
Persze még sok minden volt. Látomás, illúzió, mélység, magasság, elmém burka, hol jelenik meg a határ? Újabb burkok... tudat..
Le kell írnom az egész folyamatot,
Volt már ilyen, lesz még ilyen. Különváltság és egység. Ne beszélj róla, nem lehet!
Fordulok, fordulunk, minden nap, csak most belenéztem, milyen, mi van, mi volt, mi lesz. Az idő tere tágul. Burkok, mint a hagyma héja. Át kell menni a burkon, van határa, aztán újabb határ, de csak egy pillanat, eltelt az óra. De kár! Folytatnám, folytatni fogom. Kilépek, lassan, máshogy érzem magam, így maradnék, éberebben, meddig tart, a beszéd lassan kicsinyíti a burkot, ne még! Nem baj, megtörtént, tudom, tudtam, de elevenedett. Szeretem. Megy tovább. Másnap, benn valami dolgozik, keresem, mutatott valamit, hogy elengedhessem. Erősen mutatta, szinte kegyetlenül. Ellentétekben, hogy utána mutassa a fölötte állót, ne, ne írd le hogy egységet. De leírtam, nincs jobb szavam, még a határtalan sem elég. Összeolvad múlt jelen jövő. VAGYOK. VOLTAM. LESZEK. Béke 🌱 Csend. Áramlás. Illúziók. Képek. Hangok. Hang. Semmi. Minden.
Hálásan köszönöm az alkotóknak a lehetőséget, hogy részt vehettem ebben. 💗 Nekem mostantól május 23. a kapcsolódás ünnepnapja lesz. HÁLA 🙏
Persze még sok minden volt. Látomás, illúzió, mélység, magasság, elmém burka, hol jelenik meg a határ? Újabb burkok... tudat..
Le kell írnom az egész folyamatot,
Volt már ilyen, lesz még ilyen. Különváltság és egység. Ne beszélj róla, nem lehet!
Fordulok, fordulunk, minden nap, csak most belenéztem, milyen, mi van, mi volt, mi lesz. Az idő tere tágul. Burkok, mint a hagyma héja. Át kell menni a burkon, van határa, aztán újabb határ, de csak egy pillanat, eltelt az óra. De kár! Folytatnám, folytatni fogom. Kilépek, lassan, máshogy érzem magam, így maradnék, éberebben, meddig tart, a beszéd lassan kicsinyíti a burkot, ne még! Nem baj, megtörtént, tudom, tudtam, de elevenedett. Szeretem. Megy tovább. Másnap, benn valami dolgozik, keresem, mutatott valamit, hogy elengedhessem. Erősen mutatta, szinte kegyetlenül. Ellentétekben, hogy utána mutassa a fölötte állót, ne, ne írd le hogy egységet. De leírtam, nincs jobb szavam, még a határtalan sem elég. Összeolvad múlt jelen jövő. VAGYOK. VOLTAM. LESZEK. Béke 🌱 Csend. Áramlás. Illúziók. Képek. Hangok. Hang. Semmi. Minden.
Visszajelzés:
Hajnali 3.45, az ebresztom halk csilingelessel megszolal; halaval telve idezem vissza a dontesemet, amikor a szelcsengo csengohangot valasztom ki lefekves elott, es, hogy felhivom ferjem, David figyelmet, hogy tegye be a fuldugoit, nem szeretnem feleslegesen megzavarni az almat amikor felkelek, hogy forduljak.
A lefekves elott a kalyhaba helyezett utolso faronk is hamuva valt mar, de a nappaliban kellemes a homerseklet. Gyertyat gyujtok, es kivalasztom a negy tengeri siraly tollat, melyek az egtajak iranyat jelzik majd: egy-egy feher eszaknak es keletnek, egy-egy feher, fekete hegyu - mintha tintaba martottak volna, delnek es nyugatnak. Felveszem a fulhallgatomat es beallitom az orat, hogy minden 15 percben a szelcsengo hangjaval jelezzen, ideje megerkeznem fordulasom kozben a kovetkezo egtajhoz. Kelet fele nezve helyezkedem el a terdeplomon (a testem meg nem elegge eber, ahhoz, hogy megbirkozzon az allo testtartassal, igy az fordulast ulve meditalom vegig).
Az ora 3.59-rol 4.00-ra valt; lehunyom a szemem, befele figyelek. Elkepzelem, amint a tengelyem meghosszabbitasa osszekapcsolodik a Fold magjaval, ugyanakkor, ahogy a szivteremre figyelek, megerzem, hogy amint a szivem az en kozeppontom, a foldmag a Fold kozeppontja. Haromdimenzios csillagkent, melynek kiindulopontja a Fold magja, latom, ahogy mind az 522-en egyre figyelunk; befele, unmagunkba, Foldanyara es egymasra. Az erzes gyengedseggel tolt el, jol esik a tudat, hogy egyutt vagyunk abban, amit csinalunk, a szandekunkban, a figyelmunkben. Hiszem, hogy az igy megtobbszorozott szandeknak vilagmozdito ereje van, s amit csinalunk, az pont ez - hatassal lenni, onmagunkra, egymasra, a vilagra.
Ahogy forgok, figyelmem jon-megy, mint az ocean hullamai; vissza-visszater az osszekapcsolodottsagra egy-egy, a gondolataim vilagaba tett kitero utan. Ezen visszateresek alkalmai soran erkezik meg a megertesem arrol, hogy Foldanya valojaban ugyanolyan, mint en, mint barki az embervilagbol, allatvilagbol, novenyvilagbol, asvanyvilagbol, s mi emberek, akik letezesunk egyensulytalansagaban keressuk, vagy eppen nem keressuk letezesunk eredetileg elrendeltetett formajat, vagyunk csakugy hatassal Foldunk egeszsegere, ahogyan egy betegeskedo szervezet immunrendszere probalja visszabillenteni az egyensuly allapotaba az egeszet, vagy eppen az elszaporodott bakteriumok, virusok billentik ki abbol. S, hogy ezen fennallo allapot eredmenyekeppen Foldunk nem kepes a jelen pillanatban megelni a sajat letezesenek eredetileg elrendeltetett abszolut formajat - hogyan is volna lehetseges...? - az ami egyeni letezesunk minosegenek is kovetkezmenye. Es termeszetesen lehetseges az egyensulyra billenes, efele tartunk ismet, egyutt.
Foldanya lenyebe beleerezve latom meg lelki szemeim elott azt a tagabb viszonyrendszert, melyben o el; szamara a bolygok, nebulak, aszteroidak, fekete lyukak es fereglyukak, a sotet anyag es a sotet energia, a feny, a csillagok es szupernovak, a holdak, a meteoritok, az ustokosok, a galaktikus tormelek es mindezek kulonfele csoportosulasai, rendszerei epp olyanok, mint a mi vilagunkon beluli 'vilagok' es azon belul a lenyek, melyekkel ezen a Foldon osztozunk. Beleerzek abba, ahogy az o egeszsege hatassal van a tobbi vilagegyetem-beli lennyel valo kapcsolatara, epp ugy, ahogyan a mi egeszegunk allapota is befolyasolja azt, ahogyan egymashoz viszonyulunk. Ebbol a megertesbol pattan ki a szikraja annak az uj dimenzionak, amelyben Foldanyank teljes potenciajaban ragyog. S, ahogy kint ugy bent, es ahogy bent, ugy kint; a vilagegyetemunkre ervenyes egyik torvenyszeruseg, a kolcsonhatas eredmenyekeppen ez a rezonancia-ugras olyasvalami, melyet meg atelhetunk egyutt; ennek bizonyossagat erzem meg a sejtjeimben, ahogy felvazolodik lelki szemeim elott a latvanya es erzete ennek a sejtszintu atalakulasnak.
Mely halaval tolt el az erzes es a tudat, hogy az egyutt fordulas folyamata soran betekintest kaphattam ennek megertesebe es folyamataba, vilagegyetemunk haladasanak elvitathatatlan iranyaba, mely egyszerre erint mindannyiunkat, melynek oly apro, ugyanakkor oly lenyegi reszei vagyunk. Koszonom.
A lefekves elott a kalyhaba helyezett utolso faronk is hamuva valt mar, de a nappaliban kellemes a homerseklet. Gyertyat gyujtok, es kivalasztom a negy tengeri siraly tollat, melyek az egtajak iranyat jelzik majd: egy-egy feher eszaknak es keletnek, egy-egy feher, fekete hegyu - mintha tintaba martottak volna, delnek es nyugatnak. Felveszem a fulhallgatomat es beallitom az orat, hogy minden 15 percben a szelcsengo hangjaval jelezzen, ideje megerkeznem fordulasom kozben a kovetkezo egtajhoz. Kelet fele nezve helyezkedem el a terdeplomon (a testem meg nem elegge eber, ahhoz, hogy megbirkozzon az allo testtartassal, igy az fordulast ulve meditalom vegig).
Az ora 3.59-rol 4.00-ra valt; lehunyom a szemem, befele figyelek. Elkepzelem, amint a tengelyem meghosszabbitasa osszekapcsolodik a Fold magjaval, ugyanakkor, ahogy a szivteremre figyelek, megerzem, hogy amint a szivem az en kozeppontom, a foldmag a Fold kozeppontja. Haromdimenzios csillagkent, melynek kiindulopontja a Fold magja, latom, ahogy mind az 522-en egyre figyelunk; befele, unmagunkba, Foldanyara es egymasra. Az erzes gyengedseggel tolt el, jol esik a tudat, hogy egyutt vagyunk abban, amit csinalunk, a szandekunkban, a figyelmunkben. Hiszem, hogy az igy megtobbszorozott szandeknak vilagmozdito ereje van, s amit csinalunk, az pont ez - hatassal lenni, onmagunkra, egymasra, a vilagra.
Ahogy forgok, figyelmem jon-megy, mint az ocean hullamai; vissza-visszater az osszekapcsolodottsagra egy-egy, a gondolataim vilagaba tett kitero utan. Ezen visszateresek alkalmai soran erkezik meg a megertesem arrol, hogy Foldanya valojaban ugyanolyan, mint en, mint barki az embervilagbol, allatvilagbol, novenyvilagbol, asvanyvilagbol, s mi emberek, akik letezesunk egyensulytalansagaban keressuk, vagy eppen nem keressuk letezesunk eredetileg elrendeltetett formajat, vagyunk csakugy hatassal Foldunk egeszsegere, ahogyan egy betegeskedo szervezet immunrendszere probalja visszabillenteni az egyensuly allapotaba az egeszet, vagy eppen az elszaporodott bakteriumok, virusok billentik ki abbol. S, hogy ezen fennallo allapot eredmenyekeppen Foldunk nem kepes a jelen pillanatban megelni a sajat letezesenek eredetileg elrendeltetett abszolut formajat - hogyan is volna lehetseges...? - az ami egyeni letezesunk minosegenek is kovetkezmenye. Es termeszetesen lehetseges az egyensulyra billenes, efele tartunk ismet, egyutt.
Foldanya lenyebe beleerezve latom meg lelki szemeim elott azt a tagabb viszonyrendszert, melyben o el; szamara a bolygok, nebulak, aszteroidak, fekete lyukak es fereglyukak, a sotet anyag es a sotet energia, a feny, a csillagok es szupernovak, a holdak, a meteoritok, az ustokosok, a galaktikus tormelek es mindezek kulonfele csoportosulasai, rendszerei epp olyanok, mint a mi vilagunkon beluli 'vilagok' es azon belul a lenyek, melyekkel ezen a Foldon osztozunk. Beleerzek abba, ahogy az o egeszsege hatassal van a tobbi vilagegyetem-beli lennyel valo kapcsolatara, epp ugy, ahogyan a mi egeszegunk allapota is befolyasolja azt, ahogyan egymashoz viszonyulunk. Ebbol a megertesbol pattan ki a szikraja annak az uj dimenzionak, amelyben Foldanyank teljes potenciajaban ragyog. S, ahogy kint ugy bent, es ahogy bent, ugy kint; a vilagegyetemunkre ervenyes egyik torvenyszeruseg, a kolcsonhatas eredmenyekeppen ez a rezonancia-ugras olyasvalami, melyet meg atelhetunk egyutt; ennek bizonyossagat erzem meg a sejtjeimben, ahogy felvazolodik lelki szemeim elott a latvanya es erzete ennek a sejtszintu atalakulasnak.
Mely halaval tolt el az erzes es a tudat, hogy az egyutt fordulas folyamata soran betekintest kaphattam ennek megertesebe es folyamataba, vilagegyetemunk haladasanak elvitathatatlan iranyaba, mely egyszerre erint mindannyiunkat, melynek oly apro, ugyanakkor oly lenyegi reszei vagyunk. Koszonom.
Visszajelzés:
HOGYAN LEHET EGY ÓRA ALATT ÉLETÜNK KÖZEPÉT MEGTALÁLNI?
(apokrif)
Dzsalál ad-Dín Rúmí hosszan hallgatott, majd körbe nézett a kissé szédült kerengő derviseken és így válaszolt:
"Amikor megszületünk, életünk belső középpontja körül megkezdjük spirális forgású utunkat,
ahogy mesterünk tanítványa a Hold forog a Föld körül,
ahogy mesterünk a Föld perdül a Nap körül,
s ahogy mesterünk mestere a Nap kering a Tejút középpontja körül,
testünk olyan galaxis, amelyben milliárdnyi atom-naprendszer zizegve kering,
tudatunk teste e milliárdnyi apró napocska fénye,
minél távolabb vagyunk benső középpontunktól, annál nehezebb az életünk,
ha ismernénk az univerzum középpontját, akkor hamar rájönnénk, hogy nézőpontom a közepe,
életünk a saját középpontból nő ki, mint a magból a fű, a bokor, a fa - tengellyé válunk,
saját felelősségem, hogy csenevész, viharvert bokor vagy gyümölcsfa vagyok,
a földet az éggel összekötő életfa körül árad az élet
csak egy óra fordulat - visszatalálni tengelyünkhöz s tengelytartó középpontunkhoz,
ha nyikorog a tengely - kín az élet,
ha tudatommal megolajozom - szárnya nő az életkeréknek,
ez a tánc,
egy óra múlva a Föld százezer km-re lesz innen - s ugyanolyan közel középpontjához,
egy óra múlva a Nap planétáival egymillió km-re lesz innen - s ugyanolyan közel középpontjához,
bármerre járnak - középpontjukat soha nem hagyják el,
a görög μετάνοια=metanoia - gyökeres fordulatot jelent,
a metanoia olyan tudatos életfordulat, amelyben az ember visszatalál önmaga középpontjához,
Hamvas Béla tanítványom mondja majd: >...a sikerült élet nem azon múlik, hogy az ember mit vallott meg, hanem hogy végrehajtotta-e azt a megfordulást (tesuvah, metanoia, conversio), amely nélkül hiteles élet nincs<
egy óra fordulat - egyedül - együtt - egymásért - az ép köz-éphez visszatalálni..."
(apokrif)
Dzsalál ad-Dín Rúmí hosszan hallgatott, majd körbe nézett a kissé szédült kerengő derviseken és így válaszolt:
"Amikor megszületünk, életünk belső középpontja körül megkezdjük spirális forgású utunkat,
ahogy mesterünk tanítványa a Hold forog a Föld körül,
ahogy mesterünk a Föld perdül a Nap körül,
s ahogy mesterünk mestere a Nap kering a Tejút középpontja körül,
testünk olyan galaxis, amelyben milliárdnyi atom-naprendszer zizegve kering,
tudatunk teste e milliárdnyi apró napocska fénye,
minél távolabb vagyunk benső középpontunktól, annál nehezebb az életünk,
ha ismernénk az univerzum középpontját, akkor hamar rájönnénk, hogy nézőpontom a közepe,
életünk a saját középpontból nő ki, mint a magból a fű, a bokor, a fa - tengellyé válunk,
saját felelősségem, hogy csenevész, viharvert bokor vagy gyümölcsfa vagyok,
a földet az éggel összekötő életfa körül árad az élet
csak egy óra fordulat - visszatalálni tengelyünkhöz s tengelytartó középpontunkhoz,
ha nyikorog a tengely - kín az élet,
ha tudatommal megolajozom - szárnya nő az életkeréknek,
ez a tánc,
egy óra múlva a Föld százezer km-re lesz innen - s ugyanolyan közel középpontjához,
egy óra múlva a Nap planétáival egymillió km-re lesz innen - s ugyanolyan közel középpontjához,
bármerre járnak - középpontjukat soha nem hagyják el,
a görög μετάνοια=metanoia - gyökeres fordulatot jelent,
a metanoia olyan tudatos életfordulat, amelyben az ember visszatalál önmaga középpontjához,
Hamvas Béla tanítványom mondja majd: >...a sikerült élet nem azon múlik, hogy az ember mit vallott meg, hanem hogy végrehajtotta-e azt a megfordulást (tesuvah, metanoia, conversio), amely nélkül hiteles élet nincs<
egy óra fordulat - egyedül - együtt - egymásért - az ép köz-éphez visszatalálni..."
