You can see where our members are planning to perform the HumanTurn / one – hour – turn on the map below.
Our registered members:
546
Visszajelzés:
Szép felismerések. Köszönöm.
Visszajelzés:
Megfordultam. Lassú, fontos óra volt. Tudom, hogy nem voltam egyedül.
Visszajelzés:
Done.
Visszajelzés:
I needed some days to digest the Human Turn experience before I could put words to express how it went for me. It was a very energizing experience. The sun was shining and heating with intensity- that was one of the most pleasant elements of the trip-. That powerful sun showed me the directions, gave me light and warmed my whole body. The same sun we all share was slowly moving down- which helped me to be more aware of the Earth turn- and I presented to him every face of my body as I was turning, he supported me and made my skin look golden.
I placed the circle at the top terrace of my childhood home, there is a small spot we never use, I’d never been standing there before, probably none. From there I could hear the bells coming from the church of my town ringing every half hour. Unfortunately, I didn’t synchronize them well with the gong audio, first I would hear the bells and 3min later the gong. It made me laugh to think about all of us having some trouble with the timing, having similar doubts.
At the beginning, during the first two quarters, my mind was a mess, it was only in silence for few minutes and then it started panicking again, I turned very fast and I was waiting long time facing the South and West. Slowly everything calmed down, I began to enjoy the connections, sounds, textures... and I was perfectly on time facing North. I didn’t want it to end, I wished I could stay there with you all day long. My feet were far away inside the ground touching the center of the Earth, burning. I was charged like a flower ready to step out of the circle and fly.
Thank you very much for facilitating this wonderful experience. It’s the kind of beauty that makes life worthwhile in these crazy days.
Gracias
I placed the circle at the top terrace of my childhood home, there is a small spot we never use, I’d never been standing there before, probably none. From there I could hear the bells coming from the church of my town ringing every half hour. Unfortunately, I didn’t synchronize them well with the gong audio, first I would hear the bells and 3min later the gong. It made me laugh to think about all of us having some trouble with the timing, having similar doubts.
At the beginning, during the first two quarters, my mind was a mess, it was only in silence for few minutes and then it started panicking again, I turned very fast and I was waiting long time facing the South and West. Slowly everything calmed down, I began to enjoy the connections, sounds, textures... and I was perfectly on time facing North. I didn’t want it to end, I wished I could stay there with you all day long. My feet were far away inside the ground touching the center of the Earth, burning. I was charged like a flower ready to step out of the circle and fly.
Thank you very much for facilitating this wonderful experience. It’s the kind of beauty that makes life worthwhile in these crazy days.
Gracias
Visszajelzés:
A hely: Zebegény, egy tisztás a hegyen a Nagymarosról érkező turistaút végén, a Nagymarosra induló turistaút elején. Látszik a Duna és a kanyar. A tisztáson egy szép idős tölgy áll.
A kör: kavicsok, tobozok, virágok. Egy órán keresztül rakosgattam, rendezgettem. Fészket raktam. Ez volt az első elmélyülés.
A jegyzet, ami utána született: Mindig van valami velem szemben. Sugárban. Megfigyelni. Találkozni. Nem sokáig látom. Egy-két perc, aztán tovább halad a tekintet. Minőségi figyelmet adni arra a kis időre. Nincs is idő, csak változás. Minden fa nagyobb, mint én. A fűszálat is észreveszem. Fűszál, kavics, virág, bokor, fa, ház, Duna, fa, templom, fa, rét, hegy. Ott, a túlparton is van egy fa, ami szemben áll velem. És a többiek. Mindig, bármikor lehet valaki, aki a tekintetem irányában áll. És akkor is ott van, ha nem látom.
Kirándulók érkeznek a hátam mögött. Megörülnek a látványnak és hirtelen elcsendesednek. Zavarba jövök, nem látom őket. Kipirulok, dobog a szívem, de benne maradok a forgásban.
Mindig ennyit ficergek?
BELE-nyugodni a körbe.
A többiek is fordulnak. Mosolygok rátok.
Fák, bokrok, erdő, víz – veled vagyok most. Veled időzöm. Kisüt a nap.
Hűvös lehellet az erdőből. Aztán szél. Másmilyen hűvös. Megmozdítja a fákat. Engem is megmozdít.
A tölgyfa. Vele állok. Felemelem a karjaim. Én is az ég felé nyújtózom és a Földben gyökerezem.
A hangyák birtokba veszik a kört. A kis fehér virág nektárjára jönnek.
A körben fordul velem egy kis zöld hernyó.
Utána az állomáson: megszólít egy kedves társaság. Hárman vannak. Kérdik, hogy ugye én meditáltam a hegyen? Mondják, hogy ők zarándokok, ezért rögtön értették, nem akartak zavarni, de lefotóztak. És hogy fényképezkedjünk az állomáson. A zarándokok a „meditálóval”. Innen a meglepetés távoli kép 🙂 Köszönöm!
A kör: kavicsok, tobozok, virágok. Egy órán keresztül rakosgattam, rendezgettem. Fészket raktam. Ez volt az első elmélyülés.
A jegyzet, ami utána született: Mindig van valami velem szemben. Sugárban. Megfigyelni. Találkozni. Nem sokáig látom. Egy-két perc, aztán tovább halad a tekintet. Minőségi figyelmet adni arra a kis időre. Nincs is idő, csak változás. Minden fa nagyobb, mint én. A fűszálat is észreveszem. Fűszál, kavics, virág, bokor, fa, ház, Duna, fa, templom, fa, rét, hegy. Ott, a túlparton is van egy fa, ami szemben áll velem. És a többiek. Mindig, bármikor lehet valaki, aki a tekintetem irányában áll. És akkor is ott van, ha nem látom.
Kirándulók érkeznek a hátam mögött. Megörülnek a látványnak és hirtelen elcsendesednek. Zavarba jövök, nem látom őket. Kipirulok, dobog a szívem, de benne maradok a forgásban.
Mindig ennyit ficergek?
BELE-nyugodni a körbe.
A többiek is fordulnak. Mosolygok rátok.
Fák, bokrok, erdő, víz – veled vagyok most. Veled időzöm. Kisüt a nap.
Hűvös lehellet az erdőből. Aztán szél. Másmilyen hűvös. Megmozdítja a fákat. Engem is megmozdít.
A tölgyfa. Vele állok. Felemelem a karjaim. Én is az ég felé nyújtózom és a Földben gyökerezem.
A hangyák birtokba veszik a kört. A kis fehér virág nektárjára jönnek.
A körben fordul velem egy kis zöld hernyó.
Utána az állomáson: megszólít egy kedves társaság. Hárman vannak. Kérdik, hogy ugye én meditáltam a hegyen? Mondják, hogy ők zarándokok, ezért rögtön értették, nem akartak zavarni, de lefotóztak. És hogy fényképezkedjünk az állomáson. A zarándokok a „meditálóval”. Innen a meglepetés távoli kép 🙂 Köszönöm!
Visszajelzés:
(english below)
Milyen rövid is egy óra. Mégis milyen ritkán adok magamnak ennyi időt: csak úgy lenni. Ajándék volt ez a „forduló idő” magamtól magamnak, tőlem nektek, tőletek nekem és egymástól egymásnak.
Eleinte a sok külső és belső zaj egyre hangosabb, és egyre bosszantóbb lett, míg egyszer csak elfogadtam, hogy soha sincs csend. Eszembe jutott egy korábbi forgásom tanítása:
A zaj a csend része.
És innentől kezdve már eltűnt minden elvárás és minden zavaró gondolat és megérkezett: a Szemlélődés.
És tényleg csend lett. A telefonomból olykor felcsendülő gongatás is csend volt.
Körbe fordultam, mégse ugyan oda érkeztem, mint ahonnan elindultam.
A legfontosabb mozdulat a körből való kilépés volt.
Visszanéztem a körre és láttam és megértettem.
Köszönöm nektek.
How short an hour of time actually is. And yet, how rarely I grant myself with this amount of time: simply being. The „turning time” was a gift from myself to myself, from me to you, and from you to me, and a gift from all of us to each other.
At first, there was much noise both on the outside and the inside, which became louder and more and more annoying, until the very moment I realized that there is never complete silence. I remembered the lesson that came to me during a former spin I did in the past:
Noise is part of silence.
From that moment on, all my expectations were gone, all the disturbing thoughts disappeared and what came was: the Contemplation.
And everything got quiet, indeed. Even the sound of the gong on my phone became part of the silence.
I spun around. And yet, I did not arrive to the same place that I had started from.
Thank You!
Milyen rövid is egy óra. Mégis milyen ritkán adok magamnak ennyi időt: csak úgy lenni. Ajándék volt ez a „forduló idő” magamtól magamnak, tőlem nektek, tőletek nekem és egymástól egymásnak.
Eleinte a sok külső és belső zaj egyre hangosabb, és egyre bosszantóbb lett, míg egyszer csak elfogadtam, hogy soha sincs csend. Eszembe jutott egy korábbi forgásom tanítása:
A zaj a csend része.
És innentől kezdve már eltűnt minden elvárás és minden zavaró gondolat és megérkezett: a Szemlélődés.
És tényleg csend lett. A telefonomból olykor felcsendülő gongatás is csend volt.
Körbe fordultam, mégse ugyan oda érkeztem, mint ahonnan elindultam.
A legfontosabb mozdulat a körből való kilépés volt.
Visszanéztem a körre és láttam és megértettem.
Köszönöm nektek.
How short an hour of time actually is. And yet, how rarely I grant myself with this amount of time: simply being. The „turning time” was a gift from myself to myself, from me to you, and from you to me, and a gift from all of us to each other.
At first, there was much noise both on the outside and the inside, which became louder and more and more annoying, until the very moment I realized that there is never complete silence. I remembered the lesson that came to me during a former spin I did in the past:
Noise is part of silence.
From that moment on, all my expectations were gone, all the disturbing thoughts disappeared and what came was: the Contemplation.
And everything got quiet, indeed. Even the sound of the gong on my phone became part of the silence.
I spun around. And yet, I did not arrive to the same place that I had started from.
Thank You!
