User banner image
User avatar
  • Bézs

Város / City:
Budapest
Ország / Country:
Hungary (Magyarország)
Visszajelzés:
Az erdőben egy keresztút közepén fordultam. Észak éppen két út közé esett, s a negyedórák felénél kellett pont az egyik út felé néznem.
Az első negyed nagyon hosszúnak tűnt, már régen megérkeztem a jelzett irányba, mégsem szólalt meg a gong, s azon morfondíroztam, talán mégsem indult el a hanganyag...aztán amikor gondult egyet, megnyugodtam, már tudtam mennyi egy negyed. A második negyedben hajszál pontosan tettem meg, épp akkor álltam irányba, amikor kondult. A harmadikat csak egy kicsit siettem el, és a negyedik is majdnem pontos volt.
Eleinte kerestem a szinte mozdulatlan laza "helyes" álló testhelyzetet, fej felfelé, farokcsont lefelé törekszik, izületek lazák, puha légzés... Az első tíz percben ez megfelelő feladat volt, aztán elfáradtam benne. Ettől kezdve - álló helyzetben és a megfelelő irányba fordulva - jóga pozíciókat vettem fel és tartottam ki, mint lábujjhegyen állva páros karral felfelé nyújtózás, faállás, stb. Minden ászana után ment megint egy ideig a laza állás. Fél óra után már dinamikusabb gyakorlatokat is végeztem.
Élveztem az erdő hangjait, egyidejűleg hallottam a távolból az autópálya morajlását is.
A látvány minden pillanatban feltöltő volt: az erdő alkotóelemeinek változatossága horizontálisan, a lombkoronák és az ég találkozása vertikálisan a fejem fölött. Élveztem, ahogyan közelítettem az utakhoz, befordultam, éppen irányba álltam és szemléltem, ahogy elkeskenyedve eltűnnek a távolban.
Kétszer jöttek arra más emberek, mindkétszer abból az irányból érkeztek, amelynek éppen háttal álltam. Köszöntek, s én visszaköszöntem.
Maradandó élmény volt. Köszönöm!
Különböző koncepciókkal szívesen ismételném. Nagy kihívás lenne egy óráig mozdulatlanul állva csak fordulni.